Az USA keleti partját New Yorktól Key Westig 2006-ban már sikerült végigautóznunk, most Kalifornián volt a sor. 33 napos világkörüli utazásunk harmadik etapja San Franciscóban vette kezdetét (az első Ázsia végignyargalása volt, a második egy pár napos pihenő Hawaii-on).
Friscót sokan az egyik leglazább városnak nevezik, a látottak alapján ezt mi is vissza tudjuk igazolni: képzeljetek el mediterrán környezetű, dimbes-dombos metropolist, ódon villamosnak kinéző járművekkel és a szinte minden sarkon felbukkanó őrültebbnél furcsább fazonokkal, legyen az nagyhajú hippi-veterán gitáros, vagy Superman-jelmezes járókelő, király-ruhában sétáló öregúr, a járdán karate-gyakorlatokat végző kínai bevándoró, vagy éppen a melletted elhajtó kabrióban jól megtermett kopasz néger kilós aranylánccal a nyakában (szinte érzed a csomagtartóba rejtett kokain szagát).
A film-szerűség ott folytatódik, hogy amikor beültünk egy Mekibe, alighogy leadtuk a rendelést nagy robajjal leszakadt az álmennyezet, szerencse a pechben, hogy senki nem sérült meg. De mindeközben teljes a nyugalom, semmi hiszti és para, mindenki teszi a dolgát, aki a munkáját végzi, az hivatásszerűen mosolyog tovább és kéri a sűrű elnézéseket.
Aztán ott van a híres Chinatown!
Sajnos a kínai-negyedben tett látogatást követően a páromon kitört a láz, így két napig ágyban kellett maradnia (én eközben szereztem Fahrenheitben számoló lázmérőt, gyógyszereket és felvettem a kölcsönautót). Reméltük, hogy csak egy gyors influenzáról van szó, ezért túl nagy ügyet nem csináltunk a dologból, de tény, hogy egy napig egyedül voltam kénytelen autókázni a városban (a legfurcsább az volt ebben, hogy olyan természetességgel vettem részt a forgalomban, mintha mindig is itt közlekedtem volna) és lementem többek között a Goldan Gate mellé a vízpartra.
A láz szerencsére alábbhagyott, s bár a gyenge közérzet megmaradt, másnap immár közösen körbeautóztuk a Bay Area-t vagyis a San Franciscói öblöt. Útközben látogatást tettünk az óriási mamutfenyőknek is otthont adó Muir Woods parkban.
A következő nap reggelén az 1-es országúton (Pacific Coast Highway) elindultunk délre, Los Angeles felé. Jól tettük, hogy az autópálya helyett ezt a parti utat választottuk, ugyanis egészen lenyűgőző tájakon haladtunk végig, és még egy parton sütkérező rozmár-kolóniát is sikerült lencsevégre kapnunk.
Malibu mellett szálltunk meg egy útmenti autós motelban, másnap pedig az angyalok városa felé vettük az irányt. A már taglalt gyenge közérzet miatt sajnos erre a városra gyakorlatilag egyedül maradtam, így Santa Monica, Beverly Hills és a Rodeo Drive környéke élőben csak az én emlékezetembe vésődött be, páromnak csak a rögzített felvételek maradtak. 🙁
Aztán a fejembe vettem, hogy felmegyünk a híres Hollywood felirathoz, de ez olyannyira nem sikerült, hogy miután másodszor is a hatsávos autópályán kötöttünk ki csaknem zéró visszafordulási lehetősggel, úgy döntöttem Los Angelest majd egy másik alkalommal nézzük meg együtt, most viszont nem térek le a sztrádártól, hanem elmegyünk egészen San Diegóig. Mivel a pár órás út közben a betegség tünetei jelentősen enyhültek, végül meg sem álltunk a mexikói határig és a tervezettnél egy nappal korábban átmentünk Tijuanába. De ez már egy másik történet…