Most egy nagyon régi utazásunk emlékeit láthatjátok, amiről csak gyenge minőségű fotók maradtak – ha hiszitek, ha nem (fiatalabbak főleg) 2003-ban még igencsak gyerekcipőben járt a digitális fényképezés, FullHD felbontásról akkoriban még hallani sem lehetett! A képeknek viszont két okból is itt a helyük: egyrészt ez az út lényeges tapasztalatokat és inspirációkat nyújtott későbbi utazásainkhoz, másrészt pedig muszáj volt valamilyen tartalommal kibővíteni a blog ‘Afrika’ menüpontját.
Sousse tengerpartján töltött egyhetes nyaralásunkkal kapcsolatban fontos megjegyeznem, hogy az élményt nagyban növelte, hogy gyakorlatilag mindenfajta előkészület nélküli, pár nappal az indulás előtt vásárolt last minute útról volt szó. A fakultatív kirándulások sem voltak betervezve, a helyszínen az utolsó pillanatban (és az utolsó pénzünkön) neveztünk be, ami remek döntésnek bizonyult. Két nap alatt nem csak egy tengerparti üdülőhelyet, hanem a fél országot bejártuk és itt döbbentem rá, hogy mennyire keveset tudok Tunéziáról és általában az iszlám világról. (Pedig nem ez volt az első utam muzulmán országba.)
Földrajz tekintetében gyerekkorom óta kifejezetten nagy tudásúnak véltem magam (A Földrajzi Világatlasz lapozgatását pici korom óta élveztem) éppen ezért meglepett, hogy Tunéziát mennyire nem tudtam megfelelően elhelyezni a térképen, mennyire nem voltam tisztában sem a méreteivel, sem azzal hogy Észak-Afrika milyen közel van Európához, pláne hogy Tunézia csupán 150 kilóméterrel fekszik távolabb Szicíliánál. Utazásunkat megelőzően az sem tudatosult bennem, hogy egzotikus karibi fotók látványát idéző pálmafás üdülőkomplexumokért mindössze 2 órás repülőúttal elegendő ide elutazni. (Na jó, a karibi térség azért más egy kicsit!) Kiderült továbbá, hogy a történelmet sem ismerem eléggé, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy az egykori Karthago a mai Tunisz közelében állt, mielőtt a legenda szerint a rómaiak lerombolták és földjét sóval hintették be. Az is teljesen kmaradt, hogy Sousse-tól alig egy órányira található az 1979 óta világörökségi listán lévő El-Jem-i amfiteátrum, ami a világon a harmadik legnagyobb római kori aréna.
A lényeg az egészből, hogy miután mindezt az utazás során nemcsak megtudtam, de a saját szememmel meg is nézhettem, egyre többet kezdtem el gondolkozni azon, hogy mennyi hasonló meglepetéssel van még tele a világ.
Azért a félreértések elkerülés végett hozzátenném, hogy Tunézia messze nem az első volt utazásaim sorában és már korábban is megfordultak hasonló gondolatok a fejemben. Ami most más volt, az talán az, hogy a korábbi utak túlnyomórészt nem saját döntésből és saját költségvetésből jöttek létre, hanem vagy még a szüleim vittek magukkal, vagy a munkahelyemnek köszönhetően jutottam el néhány egzotikus helyre. Az a felismerés, hogy a saját megtakarításaimat akár ilyen élmények megszerzésére is felhasználhatom, illetve, hogy érdemes lenne a gyerekeimnek is minél többet megmutatni az Európán kívüli világból, valamikor ezidőtájt kezdett kikristályosodni.